Pff! Megrázó, amit most jelentett be az ország legnépszerűbb meteorológusa pénteki időről! Ezt már nem tudjuk hová tenni! Nézd meg milyen idő lesz pénteken >>>>

Pff! Megrázó, amit most jelentett be az ország legnépszerűbb meteorológusa pénteki időről! Ezt már nem tudjuk hová tenni! Nézd meg milyen idő lesz pénteken >>>>

Nagyon durva, amit Németh Lajos bejelentett! Péntekre 20 fokkal is melegebb lehet! De előtt meg jön a feketetleves, ezt nézd meg, milyen időre kell számítanunk a héten!

DÉLUTÁNRA MEGSZŰNIK A CSAPADÉK!
Kedden kezdetben még többfelé fordulhat elő kisebb havazás, majd délután csökken a csapadékhajlam, és csak nyugaton lehet havas eső, gyenge eső. Keleten, északkeleten kevesebb lesz a felhő, több órára kisüthet a nap. A szél nem lesz jelentős. Napközben 0, +7 fokot mérhetünk.
Melegfronti hatás.-írja idokep.hu

Szerdán változóan és erősen felhős, párás tájakkal egyaránt találkozhatunk. Északon néhol hószállingózás, gyenge havazás kialakulhat. A Dunántúlon megélénkülhet a délies szél. Délután -1, +7 fok várható.

Csütörtökön változóan felhős-napos, néhol tartósan borús, ködös lehet az idő. A Dunántúlon megélénkül, megerősödik a déli-délkeleti szél. Nyugaton, délnyugaton már 8-10 fok köré melegedhet délután a levegő, máshol 1-7 fokot mérhetünk.

Pénteken tovább enyhül az idő, hajnalban csupán keleten, északkeleten lehet gyenge fagy. Napközben a Dunántúlon 10-12 fok is lehet. Csapadék nem várható. Változóan felhős-napos időre készülhetünk, több napsütés keleten ígérkezik.-írja az idokep.hu

Országos előrejelzés: szombat

A hajnali ködfoltok feloszlása után jellemzően közepesen felhős idő várható, csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4, az Északi-középhegység völgyeiben -3 fok alatt valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul, délnyugaton lesz az enyhébb idő.

Országos előrejelzés: vasárnap

Felhős idő valószínű rövidebb napos időszakokkal. Csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul.-írja a met.hu
WRITER

 

65 év felttiek figyelem! Bevonhatják a jogosítványokat 65 év felett! Óriási a társadalmi vita, nagyon hevesek az indulatok! Ön egyetért vele vagy ellenzi?

A kérdésben nehéz, hacsaknem lehetetlen olyan döntést hozni, amely mindenki számára kielégítő. A vita pedig soha véget nem érő: és mi van a piálós, drogos fiatalokkal, mi van azzal az időssel, aki 50 éve vezet balesetmentesen, mi van a luxusmárkákat vezetőkkel, akik minden szabályra fittyet hánynak? A kérdés jól láthatóan heves indulatokat szül.

Nemrég ismét fellángolt a vita: érdemes-e korlátozni az idősek jogosítványhoz jutását. Az egész most onnan indult, hogy az MSZP-s Lukács Zoltán országgyűlési képviselő az idős sofőrök által okozott balesetek számáról érdeklődött Pintér Sándor belügyminisztertől. Szerinte ezek az adatok fontosak ahhoz, hogy “végiggondolhassuk a szükségesnek vélt jogi lépéseket”.

Annyit tudni, hogy közel 1,19 millió 60 év felettinek van vezetői engedélye Magyarországon. A legtöbb a 60-65 év közötti korosztályból kerül ki, de 76 év felett is van majdnem 230 ezer honfitársunk, akinek van engedélye.

Ezek után az olvasóinkhoz fordultunk a kérdéssel: Korlátozná-e, hogy a nyugdíjasok meghosszabbíthassák a jogosítványukat? Kíváncsiak voltunk az utca emberének véleményére is, ezt itt tekintheti meg:

A kérdést feltettük a Facebook-oldalunkra is, ahol kifejezetten sok visszajelzés érkezett hozzánk. Az eldöntendő kérdés viszont megosztotta az olvasóinkat, hiszen nagyjából egyenlő arányban szavaztak mindkét válaszlehetőségre. Végül minimálisan, 56 százalékkal azok kerekedtek felül, akik szerint szükség van valamilyen korlátozásra.

A legnépszerűbb komment magasan Ágnesé lett, aki szerint “Két évenként van már 70 éves kortól, vagy évenként előtte meg talán 3 évenként. Azt a sok fiatalt, aki száguldozik versenypályának nézve az utat és balesetet okoz azt, hogyan kellene vizsgálni? Nem kor függő, hanem egészség és józan higgadt ember kell a vezetéshez.” Egyetértett vele Appolónia: “…..mert ,akinek apuci a s@gge alá tolja a BMV,MERCEDES….stb..terepjárót és mindősszesen alig 18 éves,tele droggal,piával…..annak jogos is,hogy legyen jogsi??????….és senkit,semmit nem kimélve,tisztelve felelőtlenül rodeózik??????”
Hirdetés

Hasonlóképpen gondolkodik Erzsébet is: “Az jó, hogy van felső korhatár, de a tökéletes az lenne ha az alsó korhatárt is megemelnék, valamint az orvosi vizsgálat kiterjedtebb legyen, drog és alkoholfüggők eleve ne juthassanak jogosítványhoz! Ja, és pszichológus mindenképpen lássa a delikvenseket még mielőtt egyáltalán a volánhoz engedik őket!”

Endre ugyanakkor nem ért egyet a fentiekkel: “Több félvak, 0 reflexű 70-80 éves okoz balesetet, mint száguldozó fiatal..” Zoltán viszont egyből visszaszólt: “A statisztika nem ezt mutatja!!! Nézzen meg dzsippel közlekedőket, milyen mértékben érdekli őket a kressz, és hogy alkalmazzák!! Gyakorlatilag mindent megengednek maguknak amit nem szabadna a közlekedésben!!! Ők nem öregek!!!” Ferenc pedig beállt rögtön a gondolat mögé: “Pontosan arról van szó, ez nem korfüggő…még az autó típusától is jobban függ, hogy ki mit enged meg magának az utakon!”
Hirdetés

Emese szerint: “Ha a látásával, egészségével és fizikai képességével nincs semmi olyan gond, ami a vezetést veszélyeztetné, akkor minek visszavonni? Az idősekre alapvetően nem az jellemző, hogy őrülten száguldoznak az utakon, pláne este. Ilyen alapokon a jogosítvány szerzésének alsó korhatárát is fel kellene emelni, meg azt korlátozni, hogy terhes nők vezethessenek, vagy egyáltalán, hogy gyereket betehessünk az autóba, mert rettentően elterelhetik a vezető figyelmét, és a végtelenségig folytathatnám. Magyarországon már eleve sok marhaságot kérnek a jogosítvány megszerzéséhez, minek még ezt is? Na, és ha egy külföldi 90 évesnek van érvényes jogosítványa, akkor mi van?”

Volt, aki statisztikai okfejtésbe kezdett: “Ha balesetek 18 %-át okozzák a 60 év felettiek, akkor a 82 %-át nyilván a 60 alattiak okozzák. Akkor most kérdezem, hogy kiket kellene inkább korlátozni a vezetésben?”

János ugyanakkor nem kora alapján határozna: “Nem a koruktól, hanem egészségi állapotuktól kell függővé tenni. Bizonyos kor felett alkalmassági tesztet kell végeztetni velük. Ha ott megfelelnek, akkor a közlekedésben is résztvehetnek.” Ferenc pedig egyből hozzátette, hogy ezt a tesztet bizony a fiatalokon is el kellene végeztetni. Péter pedig ezt írta: “Én sűrűbben csináltatnék velük olyan teszteket ami a reakció idejüket vizsgálja… ha megélem magammal is megcsináltatnám! Botrányosan le vannak egyesek lassulva ezáltal közveszélyesek… Bocsánat nem bunkó akartam lenni, elnézést kérek ha valakit megsértettem….

Volt olyan vélemény is, amely szerint ezt mindenki döntse el maga: “A felelősségteljes időskorú tudja, érzi, mikor nem kell már a volán mögé ülnie. Attól még nem árt, ha a jogsiját meghosszabbítják, ha az egészsége engedi! Sosem lehet tudni, nem lesz-e olyan eset, mikor muszály mégis beülni.” András viszont nem ért egyet Zsuzsával: “Aki maga is úgy érzi nem kell már volán mögé ülnie, az zárjon ki minden eshetőséget a vezetéstől. Az már bizonytalanná váláshoz, kapkodáshoz, rutintalansághoz vezethet Mindettől függetlenül a nyugdíjazottság nem lehet irányadó.” Egyetértett vele Anita: “Az én édesapámnak 70 èvesen kellett volna meghosszabbítania a jogosítványát. Úgy döntött, nem hosszabbít, mert érezte, hogy lassult a reakcióideje, a figyelme sem a régi. Egyetlen emberi életet sem szeretne kockáztatni. Szerintem ez tiszteletre méltó döntés volt a részéről.
Hirdetés

Katalin nem kivételezne senkivel: “Véleményem szerint minden korosztályt komolyabb pszichológiai és egészségügyi vizsgálatnak kellene alávetni rendszeresen (legalább 2-3 évente) a jogosítvány megszerzéséhez/megtartásához, mert kortól, nemtől függetlenül rengeteg vezetésre alkalmatlan ember ül a volán mögött. Miért? Mert pszichológiai alkalmassági vizsgálat nincs, egészségügyi alkalmassági vizsgálat pedig bár kötelező, ritkán vizsgálnak meg bármit is, legtöbbször csak elveszik a pénzt és már adják is papírt.” Így gondolja Zoltán is: “Mindenkinél rendszeres egészségügyi vizsgálatot kellene tartani, kortól függetlenül. Valaki még 80 felett is teljesen beszámítható, más meg már 50 felé elkezd leépülni, és a saját (meg mások) érdekében tilos lenne volán mögé engedni.Forrás napi.hu

 

Figyelem! Munkanélküliek, ráérők, plusz pénzt keresni akarók figyelem! Délutáni munkára 14 órától, fix napi bérrel dolgozókat keresnek! Itt tájékozódhatsz a részletekről >>>>

Figyelem! Munkanélküliek, ráérők, plusz pénzt keresni akarók figyelem! Délutáni munkára 14 órától, fix napi bérrel dolgozókat keresnek! Itt tájékozódhatsz a részletekről >>>>

Budapest közösségi közlekedési útvonalain és a főbb utakon, valamint a hidakon, a felüljárók járdáin és kerékpárútjain hetven munkagéppel takarítja a havat a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt., az erős havazás miatt hómunkások jelentkezését is várják.

A társaság vasárnapi közleménye szerint a mellékutak megtisztítását a főutak járhatóvá tétele után kezdik.
A hómunkások a kerületi szolgáltatási csoportoknál jelentkezhetnek. A vasárnap 14 órától 22 óráig tartó munkavégzésre nettó 4240 forintot fizet a zrt.

A közterület-fenntartók a balesetek megelőzése érdekében fokozott óvatosságra intik a közlekedőket, az ingatlantulajdonosoktól pedig a járdák takarítását és síkosságmentesítését kérik.
—–
ovember 15-től téli munkarendben végzi feladatait az FKF Nonprofit Zrt.

A téli időszakban az FKF Nonprofit Zrt. kiemelt feladata Budapest szilárd burkolatú útjainak, közjárdáinak, közlépcsőinek, kerékpárútjainak hóeltakarítása és síkosságmentesítése, a balesetmentes közlekedés feltételeinek biztosítása.

Első ütemben az 1200 km-es főútvonal-hálózaton végzi az FKF Nonprofit Zrt. a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést. A feladatok végrehajtásakor a fontossági sorrend: hidak, felüljárók, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út, a Budaörsi út (M 1, M 7), az M 3-as, az M 5-ös autópályák és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszai, autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszai, egyéb autóbusz-, és közösségi közlekedési útvonalak, kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utak.

A 2100 kilométer hosszúságú mellékútvonal-hálózaton csak a főutak rendbetétele után kezdődhet meg a munkavégzés.

A közjárdák, és kerékpárutak takarítását 14 speciális célgéppel végezzük, a kerékpárutak esetében a kerékpáros szakmai szervezetekkel egyeztetett fontossági sorrendben.

A célgépek műszaki előkészítését az FKF Nonprofit Zrt. szakemberei már a nyár végén megkezdték. Folyamatosan szerelték át a szóró felépítményeket, és a tolólapokat, hiszen ezek a korszerű multifunkciós munkagépek nyáron az utak locsolását, seprését, konténerek szállítását végzik, télen pedig a hó eltakarítását.

A Társaság elkötelezett a környezet védelme iránt, ezért járműkezelőink a munkavégzés során minden esetben az adott útviszonyokhoz igazítják a kiszórt hintőanyag mennyiségét.

A vonatkozó jogszabályok alapján az ingatlanok előtti járdák takarítása, síkosságmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek a kötelessége, azonban figyelembe kell venniük a fás szárú növények védelmére hozott rendeletet és csak olyan síkosság mentesítő anyagokat alkalmazhatnak, melyek nem károsítják a környezetet.

Forrás: http://www.fkf.hu/

WRITER

 

Vigyázzatok! Azonnal cseréljétek ki a jelszavatokat az e-mail fiókotokban!!!! 6 832 db magyarországi felhasználói fiók adatait hozta nyilvánosságra egy felhasználó, az email fiókokhoz tartozó jelszavakkal együtt!!!! Könnyen lehet, hogy a tiéd is felkerült a netre >>>>

Figyelem!!!! 4000 magyar internetező felhasználóneve és jelszava került fel az internetre! Ha Ön is járt ezen a cikkben ezen a népszerű weboldalon, akkor az Öné is kiszivároghatott! Itt a lista -ellenőrizze minél előbb! >>>>>

Több mint 4000 „nCore-felhasználó” jelszava szivároghatott ki! Egészen pontosan 2018. 01. 14-én a Pastebin.com weboldalon 6 832 db magyarországi felhasználói fiók adatait hozta nyilvánosságra egy felhasználó, az email fiókokhoz tartozó jelszavakkal együtt!!!!

Gyakran találkozhatunk az interneten, elsősorban a Facebookon nyílt nCore-regisztrációs lehetőségekkel és nCore-meghívókkal, amik az esetek 100 százalékában az „hivatalos” nCore.cc torrentoldal hamis másolatai. Mégis rengetegen dőlnek be ezeknek annak reményében, hogy ingyen szerezhetnek filmeket, sorozatokat és egyéb tartalmakat. Ennek viszont hatalmas ára van.-írja  a makay.net.

Az IT Café egyik friss cikke nyomán kezdtünk nyomozásba. Az oldal kapott egy levelet, miszerint a közismert Pastebin.com szövegmegosztó oldalra egy olyan felhasználónév-jelszó adatbázis került feltöltésre, ami nagy számban, több százas nagyságrendben tartalmaz kormányzati .gov.hu-s e-amil címeket. Erről az adatbázisról, vagy legalábbis egy részéről kiderült, hogy a Complex Jogtár online adatbázisából származik – tehát egyelőre nincs szó kormányzati rendszerek feltöréséről.

Közben mi magunk is rákerestünk a listára, ami mellett megtaláltunk két másik listát is, benne több mint 4000 internetező e-mail címével és jelszavával…

nCore leaked database

Magyarország legnagyobb torrentoldalára, az illegális tartalmakat terjesztő nCore-ra nem könnyű bejutni. A regisztrációhoz külön meghívó szükséges, ráadásul a bennmaradás sem kis munka – a visszatöltés kötelező elvárás, a szabályszegésért kirúgás jár. Ennek ellenére elképesztő népszerűségnek örvend.

Éppen ezért több olyan torrentoldal indult a közelmúltban, ami az nCore-sikereit felhasználva, magát a hivatalos nCore-nak kiadva népszerűsít jelenleg is nyílt regisztrációs lehetőséget a saját oldalán.

Ezeknek semmi közük a „hivatalos” nCore.cc torrentoldalhoz

A szándékukból fakadóan egyáltalán nem ajánljuk a regisztrációt ilyen oldalakra. A készítők célja sosem ismert – lehet, hogy egyszerűen megtévesztésről, nCore-adathalászatról van szó – az oldalak biztonsága pedig kétséges, egyáltalán nem tudni, milyen módon védik a felhasználók adatait.

Feltételezhetően két ilyen nCore-másolat, az ncore.news és az ncore.email adatbázisa került ki szintén a Pastebin.com-ra. A listákban összesen több mint 4000 magyar e-mail cím és jelszó található meg. A hitelességük nem megerősíthető, ugyanis azután, hogy a Google is veszélyesnek nyilvánította a két, hónapok óta elérhető weboldalt, maguk az üzemeltetők is eltávolították a szerverekről.

 

Ha a listák hiteles adatokat tartalmaznak, akár több ezer olyan e-mail cím lehet benne, aminek a feltüntetett jelszava más szolgáltatások (pl.: Facebook, Google, stb.) használata során is használható a belépéshez, ugyanis a felhasználókra jellemző, hogy egy jelszót több helyen is használnak.

Figyelem! Az nCore.cc sosem hirdet nyílt regisztrációs lehetőséget és a meghívókat sem osztogatja nem regisztrált felhasználók számára. Ha ezzel foglalkozó megosztással vagy weboldallal találkozunk, mindenképpen hagyjuk figyelmen kívül!

Forrás : https://makay.net/

 

Nyugdíjasok figyelem! Ezt a kártyát érdemes kiváltani – rengeteg előnnyel és kedvezménnyel jár, ami megkönnyítheti az életét! Itt tájékozódhat >>>

NYUGDÍJAS KÁRTYA – komoly előnyökkel jár, ne hagyja ki!

Ez egy olyan, kedvezmények igénybevételére jogosító „igazolvány”, amely az ország több üzletében, szolgáltatójánál a vásárlás esetén kedvezményes árat (-5-10%) garantál. Terveink szerint a kedvezményt nyújtó helyek között lesz nagyáruház, gyógyszertárlánc, könyvesbolt hálózat, gyógyfürdők, hotelek stb., melyek köre folyamatosan gazdagodik majd, és a helyi szervezőkészség függvényében helyi kiskereskedelmi kedvezményekkel is bővülhet.
A NYUGDÍJAS KÁRTYA tehát az Ön nevére szóló, vonalkóddal ellátott „igazolvány”, amely bizonyítja, hogy Ön a NYOSZ tagszervezet tagja, és jogosult egyes vásárlásainál külön feltüntetett kedvezmények igénybevételére.

Ahhoz, hogy Ön ilyen kártyával rendelkezzen, a mellékelt nyomtatványon hozzájárulását kell adnia a személyes adatainak nyilvántartásához (név, cím, telefon, email – ezeket az adatokat a kártya kibocsátója, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége törvény által szabályozott szigorú módon kezeli), és ezzel egy időben, egy évre szólóan 250.- Ft-ot klubvezetőjének befizetni. (Szinte biztosra vehető, hogy ez az összeg az első felhasználások alkalmával visszatérül.) Ebből az összegből Ön egyúttal 200.- Ft-tal támogatja a NYOSZ és tagszervezetei közösségi programjait is, segíti megteremteni működésük alapvető feltételeit.

Kérem, csatlakozzon a NYUGDÍJAS KÁRTYA igénylők majd’ 150 ezres táborához!

Forrás : http://www.nyosz.hu

 

MOBILOSOK FIGYELEM! Ezeket állítsd át a mobilodon még ma és holnap már sokkal tovább fogja bírni az aksid! Csak pár perc az egész, de nagyon hálás leszel érte!

Ha lemerül a nap vége előtt az Android okostelefonunk, akkor itt az ideje átnézni a beállításainkat.

Vagy meglehet, a szokásainkat kell felülbírálni, hogy ne lássunk piros csíkot a kijelzőn.

Kapcsoljuk ki az akkumulátort folyamatosan – és fölöslegesen – merítő szolgáltatásokat.

1. Helymeghatározó szolgáltatások kikapcsolása – okosan

Jó étvággyal fogyasztja a GPS az akkumulátort. Nyilvánvaló, hogy navigáció, edzéskövető használatához szükség van rá, de egyébként célszerű kikapcsolni.

(Operációsrendszer verziótól és gyártótól függően más-más menüpontban találjuk a „Hely” opciót. Keressünk a kifejezésre a Beállításokban.)

hely

Bölcsebben – bár hosszadalmasabban – járunk el, ha a Beállítások/ Alkalmazások menüpontban vonjuk meg azoknak az alkalmazásoknak a helymeghatározásra vonatkozó engedélyét, melyeknek telepítéskor figyelmetlenségből meghagytuk a hozzáférését.

helyadatok kikapcsolasa

2. A helyesen konfigurált fényerő a legnagyobb tétel

Talán a leginkább a telefon kijelzője fényerejének beállításával lehet meghosszabbítani az akkumulátor élettartamát.

Ha teljes fényerőre állítjuk a mobilt az éppen megfelelő helyett, akkor két-három órát is lehet veszíteni a dolgon.

Nem mindegyik Androidon működik jól a fényerő (Beállítások/ Kijelző/ Fényerő) automatikus beállítása, készülékenként érdemes tesztelni, érdemes-e bekapcsolni. A legújabb modelleken megbízhatóan szuperál az önműködő beállítás a környezeti fényviszonyokhoz.

kijelzo fenyero

3. Minél kisebb, annál jobb

Hasonlóan sokat javít a szintén ebben a menüpontban elérhető “képernyő időkorlát”-jának a konfigurálása.

Minél rövidebb a kikapcsolási idő, annál jobb.

kepernyo idokorlatja

4. Állandóan frissüljön az e-mail?

Nem is hinnénk, mennyire meríti az akkut, ha folyamatosan frissülnek az e-mailek – különösen, ha több e-mail fiókot használunk a mobilon.

A telefon ugyanis állandóan kérdezi az e-mail szervert, hogy kaptunk-e levelet: sok szuflát spórol, aki nem vár sürgősen minden értesítést, hanem alkalmanként kézzel frissíti a levelezőjét.

A szinkronizálást az Android verziójától és gyártójától függően a Beállítások/ Fiókok/ E-mail fiók opció környékén lehet állítani.

5. Kerüljük a szélsőséges hőmérsékletű helyeket

Ebben a cikkben részletesen leírtuk, hogy a hideg árt az okostelefon kijelzőjén kívül az akkumulátornak is.

Alacsony hőmérsékleten csökken a kapacitása, ráadásul ilyenkor még tölteni sem szabad.

Csak akkor tegyük töltőre az okostelefont, ha újra elérte a normális hőmérsékletet.

Autósoknak jó tudni, hogy ha navigálásra használják a mobilt, akkor télen rövid idejű kiszálláskor is vigyék magukkal, ne hagyják a műszerfalon. Az autók ugyanis gyorsan lehűlnek, s valóságos jégszekrényként viselkednek.

Soha ne hagyjuk a telefont a kánikulában sem a napon, vagy a felforrósodott autóban, mert a hő felgyorsítja azokat a kémiai reakciókat, amelyek miatt az elemek visszafordíthatatlanul veszítenek a kapacitásukból.

6. Semmiképpen ne merítsük le teljesen

Valaha a nikkel akkumulátorokat (még ma is ezzel szállítanak sok háztartási kisgépet, például számos villanyborotvát) időnként teljesen le kellett meríteni.

A mai lítium-ion megoldásokra éppen az ellenkezője érvényes: rongálódnak, ha nullára merülnek. Kényszerhelyzetben inkább kézzel kapcsoljuk ki a mobilt, mielőtt „meghalna”.

7. Tárolás csakis 50%-on

Ha hosszabb ideig nem használjuk a mobilt (mert például pótkészülék lett az újonnan vásárolt mellett), akkor kikapcsolás előtt töltsük legalább 50 százalékra.

Hathavonta, ha használtuk a készüléket, ha nem, ismételjük meg az 50%-ra töltést.

A sokáig lemerítve hagyott akkumulátor ugyanis destabilizálódhat, szerencsétlen esetben még akár fel is robbanhat.

Forrás: https://www.hirado.hu
WRITER

 

Gázzal fűtesz? Akkor ennek a friss hírnek örülni fogsz! Ezentúl ingyen lesz,a miért eddig fizetned kellett! Itt olvashatod, hogy miről van szó pontosan >>>

A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a könnyű közmű programban, a földgázszolgáltatás területén a műszaki biztonsági felülvizsgálatot, helyette a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogja ingyen vizsgálni az elosztó társaság, nyilatkozta a pénteki budapesti sajtótájékoztatón Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

Elmondása szerint hátrányosan érintette a fogyasztókat a megszűnt műszaki biztonsági felülvizsgálat, mert eddig az elméleti fogalmat jelentő gáztömörséget mérte az elosztó, és ha nem volt megfelelő a mértéke, akkor automatikusan kizárhatta a fogyasztót a gázszolgáltatásból, és aránytalanul magas költséggel járt a visszakapcsolás.

A gázelosztó társaság gázszivárgás vizsgálatot csak fűtési idényen kívül, április 15. és október 15. között végezhet az új szabályozás szerint, és 60 nappal korábban kell jeleznie a tulajdonosnak az ellenőrzés időpontját, és nem zárhatja le automatikusan az egész hálózatot az elosztó gázszivárgás esetén, a szolgáltatást csakis kizárólag a hibával érintett vezetékrésznél lehet korlátozni. 10 évente kötelező elvégezni az élet és vagyonbiztonság fenntartása érdekében a vizsgálatot, de természetesen a gázszivárgás észlelését ezután is bármikor lehet jelenteni.

Bartal Tamás kihangsúlyozta: Magyarországon 3 millió 300 ezer háztartás fűt gázzal, azaz a háztartások 75 százaléka,és az új intézkedés 7 millió embert érint, az ő számításaik szerint, éves szinte 30 milliárd forint megtakarítást jelenthet ez az új intézkedés a könnyű közmű programban.

AdmiPO

 

Így lesz 2018-ban minden minimálbéresnek és garantált bérminimumért dolgozónak 13. havi fizetése! Varga Mihály nyilatkozott!

A keresetek 59 hónapja, gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően egyhavi fizetéssel több maradt az embereknél – így kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait.

Varga Mihály megjegyezte: a kiugró 2017-es kereseti adatok mögött a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a versenyszférában a foglalkoztatottak létszámának 85 ezres bővülése és a kormányzati életpálya programok állnak.

A minisztérium nem tapasztalta, hogy a vállalkozásoknak gondot jelentett volna a magasabb bérek kigazdálkodása – jegyezte meg a tárcavezető. A tavalyi adócsökkentések – a társasági adó, illetve a szociális hozzájárulási adó mérséklése – megteremtették a feltételeket mind a beruházásokra, mind a bérek fejlesztésére – tette hozzá.

Idén a keresetek várhatóan tovább nőnek Varga Mihály szerint. Ehhez jó alapot teremt a minimálbér 8 százalékos, a garantál bérminimum további 12 százalékos emelése év elejétől, illetve a szociális hozzájárulási adó további csökkentése – magyarázta a miniszter.

A KSH pénteki közlése szerint tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Tavaly egy havi keresettel több maradt az embereknél! Idén sem lesz ez másképp (a szerk.)

MTI

WRITER

 

28 év felettiek figyelem! Ha elmúltál 28 éves, akkor ezt még ma gondold át! Ha 1990 előtt születtél, akkor ezt kötelező végigolvasni!

AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI – NAGYON IGAZ !!!”

Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz.

MI NEM NAGYON UNATKOZTUNK, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.

ÉTKEZÉSI SZOKÁSAINK Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.

VOLTAK BARÁTAINK! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval… Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.

A SZERELMET nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.

HA EGY TANÁR nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT.

EZEK VOLTUNK MI! Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

LÁJK+MEGOSZTÁS, HA EMLÉKSZEL MÉG A SZÉP IDŐKRE!Forrás

 

400 ezres nettóval, jó munkabeosztással, igényes munkaruházattal, ingyenes utazással keresnek dolgozókat! Folyamatos a felvétel! Közel 1500 dolgozót keresnek! >>>

400 EZRES FIZETÉS, KÉNYELMES MUNKABEOSZTÁS, IZGALMAS MUNKA, IGÉNYES MUNKARUHA, INGYENES UTAZÁS! >> MOST NAGYON SOK DOLGOZÓT KERESNEK!

1300 új dolgozót keresnek!!!!

Álommunka lehet sokak szemében, sőt sokaknak az is valóban! De ahogy mindnenek, ennek is vannak előnyei és hátrányai is.Gyönyörű egyenruha, tiszta munkakörnyezet, jó fizetés, izgalmas munka, smink, frizura stb.De gyakran kell készenlétben lenni, emberekkel kell dolgozni, sok türelemre, magabiztosság és jó kommunikációs képességre van szükség! Előny a rugalmasság és kötelező a nyelvtudás! Most már eláruljuk ha eddig még nem találtad ki >> légiutas kísérő állásról van szó!

Budapesti bázissal is keresnek légiutas kísérőket! Nézzünk meg néhányat az alapvető feltételek közül : betöltöt 18 év. hölgyeknél minimum 165 cm-es magasság, uraknál minimum 175 cm-es magasság, pozitív hozzállás, rugalmasság, pontosság, angol nyelvtudás, érettségi bizonyítvány, úszni tudás, emellett nem lehet látható helyen piercing, alkaron és térd alatt tetoválás, extrém hajviselet.

Ne higgyük, hogy bemegyünk az utcáról és holnapután kezdhetünk ha ezen képességek és tudás birtokáan vagyunk!
Saját képzésen kell részt venni, ami teljesen ingyenes, de kötelező és még bejutni sem könnyű!
A budapesti European Crew Academy kurzusa 3 hónapos, 120 órás, munka mellett is elvégezhető. Az órák egy része az iskolában kialakított repülőgép-utastérben zajlik, hogy valóságközelibb legyen a tanulás. . A kurzus vizsgával zárul, majd megfelelő eredmény esetén a képző cég delegálja a hallgatót a Nemzeti Légiközlekedési Hatóság nemzetközi vizsgájára (ide tanfolyam nélkül, „az utcáról” nem lehet jelentkezni), ahol a Légiutas-kísérő Tanúsítvány szerezhető meg.

De mennyi is az annyi, hogyan alakul a fizetés! Nos erről egyik légitársaság sem beszél szívesen!A Wizzair elárulat apénzcentrumnak, hogy a kezdő fizetés nettó 200 ezer forint, de 250 ezer is lehet, a repült órák számától függően.Az évekkel a fizteések jelentősen emelkednek, akár 400 ezer forintos nettó fizteésig a légiutas kísérők esetében! Prémium légitársaságoknéál ennél jóval többet, akár havi 1 millió forintot is lehet keresni!

Admin